A pünkösd hétvégi tanfolyam egyik csoportmunkája során két részletes összefoglalót készítettünk. Leírtunk, mi jellemzi korunk átlagos kiskerti művelését, és mi a permakultúrás kertét. Hagyományosan, ahogy családilag mi is, megkülönböztetünk GAZ-t és KULTÚRNÖVÉNY-t.
Melyik a GAZ?
Hagyományosan az általunk ültetett növény sok figyelmet, vizet, törődést, védelmet kap a kártevők ellen, a gaznak nevezett ádáz ellenségeket pedig tűzzel-vassal írtjuk. Ha jön egy kis eső, megvárjuk, míg konyhakertünk növényei körül megszárad picit a talaj, megkapirgáljuk a földet, hogy az összeállt rögöket szétválasztva szabaddá tegyük az utat a gyökerekig a nedvességnek, az esővíz által megindult gyomokat meg kézzel-kapával-kaszával rángatjuk kifelé, pucéran hagyva a talajt.
Pedig a gyomok ugyanolyan zöld növények, sokszor még szebbek is mint kulturált társaik, bőséggel ellátott velük minket az Univerzum, nem igényesek, nem kell nekik noszogatás hogy nőjjenek.
Mégis, sajnos: nincs belőle hasznunk.
Punktum.
Haszontalan, gaz, írtandó teremtmények.
Az egyik első dolog, amire a permakultúra gondolatmenetéből emlékszem, és ami gyerekkori sejtéseim egyikét igazolta: hogy mi sem járkálunk állandóan pucéran, hiszen a nap és a szél cserepesre törné, égetné, bántaná bőrünket. Ruhával védjünk magunkat az elemek hatásaitól. Földünket mégis olyan állapotban hagyjuk a kulturált kiskertben, ahogyan a Természetben sohasem fordulna elő: pőrén. A sivatagokon kívül bolygónkon nincs pucéran hagyott föld, bármilyen eldugott helyen is legyen, minden darabka földre milliószámra jut növény a Jóisten raktárából.
Szűkösség-tudat és bőség-tudat
Valahogy így van ez: BŐSÉG van a Természetben - olyan bőség, amilyent mi az emberi társadalomban nem tudunk elhinni sem. Ahogyan a hétvégén hallottuk a pénzzel kapcsolatban: globális gazdaságunkat a szűkösség és hiány tudata teremtette meg, maga a pénz és a bankrendszer működése is ennek a téveszmének a hozadéka.
Mindezek után térjünk a gyakorlat talajára: 5 napja hagytam itt kertemet, nagyrészt bemulcsolva, kivéve a veteményest. A mulcs ugye leszorítja a gazt, élni hagyja viszont a növényt, biztosítva hogy a nedvesség ne párologjon el a levegőbe, hanem hosszasan maradjon a növény gyökerénél. Most megérkezve kertemben a mulcsokon belül is kívül is hívatlan vendégek sora növekszik - talán kevés volt a szalma, a széna, vagy sok az eső? (Szinte hallom Vitka hangját: "nincsen túl sok szalma, csak túl kevés... mi is...?")
Ahová nem került az értékes növényi hulladékból, ott szinte eltűntek a növendék répák és hagymák a nemkultúrnövények tengerében... egy ideig járkáltam közöttük, fejben tartva mindazt amiről a hétvégén tanultunk, alatta a sok éves tanítás hogy "nem kéne -e kapálni lányom, ellepi a kertet a gaz?". Óvatosan, megfontoltan kiszabadítottam a répákat, visszatakarva amit tudtam a sorok közé.
Lépésről lépésre haladok, az elmélet és gyakorlat közelítésében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése